2013. augusztus 30., péntek

Lucy Dillon: Elveszett kutyák és magányos szívek


A cím alapján is kitalálható, hogy kutyákról és magányos nőkről lesz szó a regényben!
Egyszerűen imádtam a stílusát az írónőnek!

A főszereplőkről:
Rachel, a 39 éves londoni üzletasszony nénikéjétől örökölt egy házat és egy kutyamenhelyet. A regény olvasás közben megtudjuk, hogy Dot, a nagynéni is furcsa kapcsolatban volt Felix-el, mint ahogy Rachel-nek sem volt egyszerű kilépni egy 10 éve tartó szeretői státuszból. Mindezek mellé adott egy anya, aki aggódik nagyobbik lánya életéért, szerelmi kapcsolataiért és azért,  hogy 39 évesen még nincs saját gyermeke.

Natalie és Johnny a tökéletes pár, mindketten a harmincas éveikben járnak, de 1 év sikertelen próbálkozás után orvoshoz fordulnak gyermekáldás ügyében. Eközben "beleszeretnek" Bertie-be, a basset hound-ba, akivel a Rachel által üzemeltetett menhelyen találkoznak.
Az időközben munkanélkülivé vált Nat besegít Rachel-nek a menhelyen, ahol nagyszabású örökbefogadási napot szerveznek.

Zoe két kisfiát neveli, vagyis csak nevelné, ha a volt férj nem rondítana bele az életükbe azzal, hogy a gyermekeknek kutyát ajándékoz. Aminek nevelése, tanítása szintén a nőre marad. A kutyasétáltatás közben megismerkedik Bill-el, aki szintén a menhelyről vett magához kutyust.


Kellemes történet és persze a végén minden és mindenki a "helyére kerül"!

Stephens, S.C.: Esztelen



Több hetes pihenő után ez volt az első könyv, amelyet elolvastam, és amelyről érzem, hogy írnom kell!

A történet főhősei Kiera és Denny, akik két éve járnak együtt, de a munka Denny-t Seattle-be szólítja, ahová a lány feltétel nélkül követi!
Kiera átjelentkezik egy másik egyetemre, ahol folytathatja tanulmányait, és beköltöznek Denny legjobb haverjához, Kellan-hoz az egyik emeleti szobába!

A két fiatal között látszólag tökéletes kapcsolat van, minden idilli, és a lány az egyetem megkezdése előtt még munkát is talál abban a bárban pincérnőként, ahol Kellan, - a helyi rocksztár - minden pénteken és szombaton este koncertet ad a bandájával.

A konfliktus és a zűrzavar a levegőben van, hiszen két jóképű, csupa izom fickóval ismerkedhetünk meg. És persze egyszer csak történik valami.
Denny-t a munkája egy másik városba rendeli, ezért Kiera és Kellan kettesben maradnak a lakásban.
Izzik a levegő, forr a hangulat, és az otthon maradt két fiatal közel kerül egymáshoz.

Denny aztán váratlanul bejelenti, hogy maradna még Tucson-ban, de a lány hisztizni kezd, majd szakítanak, és Kiera már aznap este Kellan-al vigasztalódik.

Ám váratlanul Denny mégis visszajön, csapot-papot otthagy, csak hogy a lány kedvére tegyen, a felkínált állást nem fogadja el, és Seattle-be visszatérve állástalan marad.

A lány a két fiú között őrlödik: mindkettő kellene neki valamiért!
Denny a nyugalomért és biztonságért, Kellan a forró szenvedélyért.

Keira és Kellan egy ideig titokban tudják tartani a kapcsolatukat, miközben megy a se veled se nélküled - dilemma is!

És hát persze, egy váratlan pillanatban lebuknak Denny előtt.
Így szakítás lesz a vége,  Keira két szék közül a pad alá esik.

Én nem bírtam letenni a könyvet, annyira magával ragadott a történet. Néha azt vártam, hogy Keira este a barátjával, Denny-vel lesz, napközben pedig, amikor a barátja dolgozik Kellan-nal. De nem így történt!

A történetnek folytatása következik!