2013. június 30., vasárnap

Réti László: A parfümőr


Nem ez az első Réti-könyv, amit elolvastam, de úgy érzem, mivel ez a legújabb könyve, erről kell írjak!

Ehhez hozzá tartozik az is, hogy sorozatfüggő vagyok!
Minden sorozatot, ami beleillik a krimi kategóriájába, ha lehet, megnézem. Legyen éjfél, ha egy csatornán akkor adják, akkor néznem kell.

Először a CSI: New York-kal kezdtem, de ma már a Sherlock Holmes, Profilozók, Észvesztő-t is nézem, de leginkább a Gyilkos elméket szeretem!
Úgy látszik, a könyvekre is igaz lesz a függőség!

A fülszöveget direkt nem olvastam el,így a cím alapján azt gondoltam, hogy egy parfümökkel foglalkozó főhőse lesz a könyvnek!
De tévednem kellett!
Nem gondoltam volna, hogy női főszereplőkkel találkozom, hogy a parfümőr nő lesz.

De ne rohanjunk ennyire előre.

A főhősnő, Gitta, foglalkozását tekintve parfümőr - illatokat tervez - , aki külföldön, Svájcban a társaival együtt parfümiskola létrehozását tervezi. Emellett szakmai kihívásnak tekinti, hogy az illatokkal különböző dolgokat lehet befolyásolni (pl. vágykeltés, undor), sőt, akár egy sportoló teljesítményét is meg lehet így érezni, vagy a lóversenyen futó lovak állapotára is lehet következtetni az illatok alapján.

Ki gondolta volna, hogy egy tender elnyeréséhez elég egy olyan illat, aminek hatására meglesz a nyerő pályázat?
Vagy egy csárda leégésének biztosítási csalásához befolyásolhatják a biztosító embereit? Esetleg el lehet azt érni illatokkal, hogy egy régi házból az ott élő nyolcvan év feletti lakók elköltözzenek?
Elérheti-e azt, hogy a svájci iskola alapítótársait illatokkal tegye tönkre?

Az illatok hatására különböző bűntények és rejtélyes esetek történnek, amelyekből Gitta csak a különleges képességének és az időközben rátaláló, a biztosítási csalásban nyomozó Vértes Csabának köszönhetően menekül meg, valamint a gyilkossági esetek nyomozótisztjét,  Teklát is dicsfénybe emelik

Különösen tetszett az, hogy a történet Budapesten is játszódik, így örömmel "ültem fel én is a földalattira vagy metróra a szereplőkkel együtt", valamint visszarepített egy időre Svájcba is. 


Egy érdekes foglalkozással ismerkedhetünk meg a könyvben, miközben magunk is elgondolkozunk a szaglás, mint érzék fontosságán.


2013. június 24., hétfő

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a balszerencsés boszorka


Ez a kilencedik Agatha Raisin könyv, és bevallom, amint megjelenik egy, rögtön el is kell olvasnom!
Egyszerűen imádom ezt a XXI.századi nőt!
Már a könyvek címei is beszédesek, a borítók pedig egyenesen abszurdak. A könyvcím mellett egyébként érdemes megnézni az apróbetűs sorokat is!

Bár nem tartozik a kedvenc nemzetem közé az angol, kifejezettem élveztem a londoni forgatagból kikerülő Agatha kalandjait a kis faluban, ahová elköltözött.
Sokaknak furcsa lehet, hogy egy negyvenes nő megengedheti magának, hogy otthagyja munkahelyét és elköltözik, de ő összeszedett már annyi pénzt, ami a gondtalan megélhetését akár évtizedekig biztosítja.

A sorozat köteteit ajánlott egymás után olvasni, hiszen azért, mert egy-egy történettel kapcsolatosak a könyvek, mellette Agatha életéből mindig megismerhetünk egy kicsit.

A balszerencsés boszorka címmel már sejthetjük, hogy Agatha egy boszorkánnyal fog találkozni.
Miután a boszorkányos borbély elbánt Agatha hajával, szégyenében elbujdokolt egy tengerparti nyaralóhelyre. Nagy bánatára azonban egy rakás "öregember" közé keveredett, akik folyton csak Scrabble-t játszanak. Tényleg csak Scrabble-t játszanak???

Egy óvatlan pillanatban a recepciós javaslatára felkeresi a helyi boszorkányt, aki hajszeszt ad neki. Agathát megismerve már nem is csodálkozunk azon, hogy beszerez még egy kis szerelmi bájitalt is.

De a boszorkányt Aggie este - miután visszament hozzá - holtan találja.

De ki akarhatta megölni a boszit?
És mit keresnek a szállóban azok az öregek?
Mit akar Jimmy Agathatól? Vagy Agatha Jimmytől?
Miért költözik vissza a faluba hirtelen a boszorkány lánya?
És miért jelenik meg hirtelen Charles?
Miért titkolja Agatha, hogy hol van?
Hogy kerül a tengerpari nyaralófaluba James?
Ki az a szőke nő, aki James házába költözött?

Megannyi kérdés, és minden kérdésre megvan a válasz a könyvben!
Szerintem eddig ez a sorozat legjobbja!

<br /> <a href="http://www.bloglovin.com/blog/8797985/?claim=zmughtzqeyb">Follow my blog with Bloglovin</a><br />

Kötelező olvasmánynak ajánlanám


"Te miket ajánlanál kötelező olvasmánynak?"egy blogos körút, melyben 19 blogos fogja 1-1 bejegyzésben kifejteni, hogy mely könyvet ajánlaná egy megreformált kötelező olvasmányok listájára, mely korosztálynak, és miért. Az esemény 10 héten át zajlik.

Íme, hogy mikor, mely blogban találhattok majd ajánlót:

aug. 19.-25. Papíron príma
aug. 26.- szep.1. Anna könyves blogja - Reelka's view

Tartsatok velünk, fejtsétek ki ti is a véleményeteket, ajánljatok könyveket és olvassátok az ajánlóinkat! Jó olvasást!



Az első heti ajánlót a Könyvesem blogon érhetitek el!


2013. június 14., péntek

Kőváry Anett: Mindjárt harminc


Nem kell nekem ez a könyv! Ő még csak 30 lesz, én meg már 40! Kell ez a könyv nekem?
Napokig tépelődtem, de aztán arra jutottam: egye-fene, elolvasom!

Miközben szemeztem a könyvvel, rájöttem, mi tetszik a legjobban a borítóban! A pöttyök!
Tiszta Ikea-fíling, ráadásul hugoméknál a gyerekszoba is ilyen pöttyökkel tarkított lett! Imádtam!


A könyvben Végvári Vanda kalandjait olvashatjuk az elmúlt 2 évéről.
Barátnőkről, pasikról, versenyautókról és csapatokról, rádióról, nyárról, szerelemről.
Néha úgy éreztem magam olvasás közben - pláne az elején - mintha rólam is szólna a történet!
Két válással a háta mögött 29 évesen még mindig az Igazit keresi, közben egy-két kaland is belefér az életébe, de mindenekelőtt szeretné önmagát megtalálni.

Szerintem sokan vagyunk/voltunk így ezzel, nem csak a húszas éveink végén, hanem esetleg a későbbiekben is.

Találtam pár jó kis részt is, amit szeretnék veletek megosztani és amik talán meghozzák a kedveteket a könyv elolvasásához:

"Ahelyett, hogy párunkhoz bújnánk megnyugvásért, mindannyian a virtuális világba kiáltjuk félelmünket. Az elveszett fészbukgeneráció. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején született kortársai. Gyermekkorunkat még a szocializmusban éltük meg, kiskamaszként már a bimbózó demokrácia illatát szaglásztuk. Szüleinktől láttuk még a hagyományos családmodellt, de fiatal felnőttként inkább a karriervágy, az önmegvalósítás édes mámora részegített mindannyiunkat!"...

"Jó volt otthon Még mindig jó, persze. De akkor azért más volt, olyan felhőtlen és gondtalan. Amikor az egész család elaludt a vasárnapi Forma-1-et közvetítő Dávid Sándor monoton, dörmögő hangjára. Amikor hétfőnként még nem volt adás a tévében, csak híradó. Aztán, amikor csütörtökön Szomszédok volt, pénteken meg Dallas. Hétvégén meg irány a szőlő, dugdosni, kötözni, kapálni. Ha nem volt a határban meló, akkor a konyhakertben gyomlálni."...

"Aki az én társam, s akié én vagyok, az a férfi izmos, kissé borostás. Szívesebben alszik alsógatyában vagy meztelenül, mint pizsamában. Jókat eszik, nem válogatós, imádja a főztömet."

A könyv elolvasása után pedig utána néztem Kőváry Anettnak is. Bevallom, kicsit irigykedve fogadtam a róla írtakat, és most már biztosra veszem, hogy saját élettörténetét írta meg!

Kőváry Anett önéletrajza

2013. június 11., kedd

Lakatos Levente: Barbibébi, LoveClub, Bomlás


Bevallom őszintén, nem tudom, miért kezdtem el Lakatos Leventét olvasni!

Talán csak a kíváncsiság hajtott és az, hogy a mai fiatal lányok az Ötven-árnyalat trilógia mellett miért vannak úgy odáig Lakatos Leventéért!

Hát jó, gondoltam, akkor olvassunk Tőle könyvet.
És akkor már legyen a Barbibébi.Sok mindent sajnos nem tudok róla írni, mert nem az én korosztályomról szól, de nagyon sok igazság van benne. 

Tinédzserek vívódásairól, félig-meddig elbaltázott életekről, 16 évesekről szól, akik azt hiszik, övék a világ, az élet csak buli, szórakozás, szex és mások megaláztatása. Önmaguk istenítése közben elmennek a valódi értékek mellett.
Sajnos, a mai világ már csak ilyen.

Összességében tetszett Barbibébi története, remélem, a folytatásban azért "megjön a lány esze" és kevésbé lesz fájdalmas a mai fiatalokról olvasnom.

Mert Levente a való világgal szembesít/szembesített!




Következő könyve a LoveClub. 
Ahogy vártam, jobban sikerült, mint Barbibébi.
Olvasás közben számomra látványos, hogy Levente is kezd felnőni az írásaiban, teljesen más stílust hordoz ez a mű magában, mint a másik.

Csak így tovább Levente!

Bár szerintem eléggé "bujára" sikeredett a sztori!

Mindvégig az volt az érzésem, hogy Gyilkos elmék-sorozatfüggő íróval van dolgom, mert ennyire abszurd és közben lebilincselő történetet csak a sorozatban láttam még.
Nekem túl sok volt a történet, nagyon zavaró volt a több szálon futó cselekménysorozat, de megbirkóztam vele.
A Barbibébi-ben megjelent szereplőkre visszautal, így nem érdemes csak úgy elolvasni, jó, ha tisztában vagyunk vele, ki kicsoda!

Sajnálom a mai fiatalokat, akik ilyen könyveken "nőnek" fel, mert a szexualitás, az érzelmek kivesznek belőlük, és nem marad más, csak a szimpla szex, az erőszak, a sehovatartozás.
Pedig ez a világ nem ilyen!
Csak akkor lesz "mocskos", ha mi azzá tesszük, és a mai tizen-huszonévesek nagyon is abba az irányba viszik el az életüket: a mocsok, a szenny, a kihaénnem felé.
Közben pedig azzal lennének egyediek, hogy megpróbálhatnának nem a többi közé tartozni, hanem felülemelkedni rajtuk, kitűnni közülük azzal, hogy nem válnak olyanokká, mint mindenki - plázacicává, unalmas, üres fejű fiatalokká.





Na, és akkor a legutóbb megjelent könyvéről pár sor.
A főszereplők egy részét már ismerhetjük a LoveClub-ból.
Így tehát ténylegesen számomra "trilógia", ha nem a szó szoros értelemben, de a szereplők megjelenése miatt mindenképpen.
A több szálon futó események olvasása itt is körülményessé teszi a történetet, de úgy látszik, ez az író kedvence!

Az erotikus szálon Szilvia és Florian történetét olvashatjuk, ami miatt hasonlítható az Ötven-árnyalat trilógiához.
A krimi vonalon a nyomozás eseményeit írja le, emellett a nyomozónővel, Laurával együtt dolgozó pszichológus, Dávid életébe is betekintést nyerünk.

Összességében tetszett a könyv, nem bírtam letenni.
Ajánlani tudom azoknak, aki szeretik a pszicho-trillereket és erotikus könyveket!

Idézetek a könyvből:

" Magyarországon mindenki könyvet ír. Vagy rapperként nyavalyog a rendszer miatt."
" Fel kell fedezned a szexualitásodat, különben soha nem teljesedsz ki. Nem tudhatod, mi a jó, amíg szépen, sorban ki nem próbálod mindazt, ami titkon izgatja a fantáziádat."
" Ha egy férfi kiábrándul, közömbös lesz a nő iránt. Aztán terrorizálja, félrelép, vagy válik. Egy nő azonban az utolsó utáni pillanatig kitart. Mert remél. Reméli, hogy jóra fordulnak a dolgok. De van az a pont, amikor a nők sem bírják tovább."

"Mindenkinek vannak démonai, rajtunk múlik, hagyjuk-e elhatalmasodni őket, vagy sem."

2013. június 1., szombat

Daniel Glattauer: Örökké tiéd




Első körben a borítója tetszett meg, majd az idézet az elején: 
"Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. 
Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül."


A főszereplő, Judith egy lámpaboltot üzemeltet Bécsben, egy vásárlás alkalmával véletlenül összefut a jóképű Hannes-al.  Az első véletlen után következik a többi is, így Hannes-al legközelebb az üzletében találkozik véletlenül. Ekkor már sejteni lehet, hogy a 37 éves, független nő és a fickó egymásba habarodnak.

Bevallom őszintén, nagyon tetszett nekem, ahogy az elején a két főhős közelít egymáshoz.
Az egykori divatos udvarlás megszokott formáit olvashatjuk a könyvben, és közben reménykedünk, hogy egy szép, tiszta szerelmi történet kibontakozásnak lehetünk tanúi.


Meglepő módon a lány baráti társasága és családja is egyből elfogadja a férfit, szinte idegen tőlem az, hogy valakit ennyire megkedveljenek már az első találkozás alkalmával.


És az, hogy mennyire figyelmes ez a Hannes!


Mindenkit levesz a lábáról, nem csak Judith-ot, mindenkinek csak pozitív véleménye van róla, és sugárzik róla, hogy mennyire odavan a lányért.


Egy meglepetés vakációzás alkalmával, amit persze, hogy Hannes, a tökéletes szervezett a szerelmesek városába - Velencébe -,  Judith úgy dönt elég volt, befejezi a viszonyt a férfival.


Ez a fojtogató szerelem azonban nemcsak az én idegeimre kezdett menni, hanem Judith-éra is.
Besokallt, amit megértek, hiszen nincs a földön még egy ilyen fickó. Aki ennyire tökéletes legyen, akit mindenki megkedvel, aki rajong egy nőért.


Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy Judith csak képzelődik és vele együtt nekem is üldözési mániám lett.Küzdött Hannes démonjával, de annyira besokallt, hogy a pszichiátrián kötött ki.Persze, igen, a férfi oda is "követte", hiszen ő a tökéletes férfi Judith számára, neki mindenhol ott kell lennie, segítenie kell.


A regényben nagyon sokat nem tudunk meg Hannesról, csak annyit, hogy gyógyszertárakat tervez, de valahogy olyan érzésem volt közben, hogy már ez is kamu a részéről, nincs is semmi munkája.Persze, Judith családjának is segít, a fotós testvérnek munkát ad, jelezvén azt, hogy ő már a családhoz tartozik, Judith-nak kutya kötelessége vele maradni!


De aztán történt valami.

Alkalmazottja, Bianca és annak barátja segítségével érdekes dolgokra derült fény. És Judith kezdett tisztán, világosan látni. 
Hannes titkokat rejtegetett, amire Judith nem számított, de ez csak megerősítette abban, hogy nem ő bolondult meg, hanem vele járatták a bolondját!

A váratlan fordulatnak köszönhetően a regény meglepetést tartogatott a végére, aminek őszintén örültem.Mint ahogy annak is, hogy a végével én is megszabadultam a "pszichoterror" alól.


Összességében jó kis olvasmány volt, bár nem az én idegeimre tervezték.


Az író további művei: