2013. május 15., szerda

Katee Robert: Rossz ágy, jó pasi


Elképzelhető-e a mai világban, hogy egy nő, Elle, csak azért, hogy megszerezzen egy pasit - jelen esetben a főnökét - fogja magát és úgy döntsön, hogy egy éjszaka bebújik mellé az ágyba?
A regényben igen, de hogy az életben? Azt nem tudom.

Mindenesetre Elle vásárol néhány, számára dögösnek ítélt fehérneműt és meglepi a főnökét, Nathant.
Vagyis csak lepné, mivel a főnöke ágyában egy másik férfi alszik, amiről ő mit sem sejt.
Szóval, irány az ágy, ahol 2 oldalnyi erotika után kiderül, hogy mégsem a főnökét sikerült meglepnie, hanem annak öccsét, Gabe-et.
Ugye, innentől kezdődik a bonyodalom.
Elle nem Gabe-et akarja, de az eseményt nem lehet nem megtörténtté tenni.

Kiderül, a lány életében tizenéves korában volt egy törés, amit egy fickó okozott, nevezetesen azzal, hogy elvette a szüzességét, majd mások szeme láttára, nyilvánosan dobta őt. Ez lelkileg traumával járt, folyamatosan a rosszat látja a férfiakban, így Gabe-ben is.
Édesanyja potenciális férjjelölteket hív vacsorára lánya számára, de a lánynak egyik sem felel meg.

A művészeti koordinátorként dolgozó lány szabad idejében fest. Az ominózus éjszaka után nagy hévvel veti bele magát a festésbe, és nem meglepő módon Gabe-et festi meg, mint tökéletes férfit, tökéletes férfitesttel. Mert egy ilyen regényben nem lehet, hogy a férfi nem tökéletes. Igaz, egy kis szépséghibája van: teli van tetoválásokkal, ami a lányt kezdetben megrettenti.

Gabe persze úgy dönt, hogy kell neki Elle. Egy balul sikerült randevú után a lány lakásában töltik az estét. Érdekes, hogy Gabe annyira önzetlen, hogy csak a lányt kényezteti, és egyáltalán nem várja el a lánytól, hogy viszonozza.

De a randik sem lehetnek mindig tökéletesek. Gabe-nek a tetoválószalonok mellett éjszakai mulatói is vannak. Mivel szeretné, hogy a lány jobban megismerje a munkáját, elviszi megmutatni neki az ötszintes klubot, de félreérthető helyzetbe kerül, így Elle elrohan tőle, látni sem akarja.

Persze, megy az áhítozás a másikért, a bocsánatkérések, a drága ajándék és nem is lehetne más a történet vége, mint happy end.
De hiába no, csak egy regényben történhet meg, hogy 6 hónap múlva megkérik a lány kezét!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése